Márki-Zay szerint nem indokolt a kötelező oltás bevezetése

2021. november 21. – 22:28

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tartja indokoltnak a kötelező oltás bevezetését Magyarországon Márki-Zay Péter. Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje az RTL-nek adott interjút annak kapcsán, hogy Ausztria elsőként tette kötelezővé az oltást, aminek hatására tízezrek vonultak az utcára.

Márki-Zay szerint a nálunk hatékonyabban védekező országokat kellene másolni, de a kötelező oltás tekintetében nem követné Ausztria példáját. Ezt az oltás széles körű elutasítottságával magyarázta.

Márki-Zay felháborítónak nevezte, hogy a kormány visszatartja az információkat, szerinte ezért kételkednek sokan nemcsak a kormány szakértelmében és a vakcinákban, de a vírus létezésében és veszélyességében is.

Szerinte Magyarországon most még távolságtartással, maszkviseléssel, lezárással, fertőtlenítéssel sokkal jobban lehetne védekezni a vírus terjedése ellen. Egyelőre a hódmezővásárhelyi városházán sem vezették be a kötelező oltást, mert fontosabbnak tartja, hogy mindenki maga döntsön az egészségét illető kérdésekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!