Szabadidőközpont lesz az egykori veszprémi Heim Pál Gyermekkórház épületéből

2021. november 18. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

A létesítmény 2023 tavaszán nyílik meg a nagyközönség előtt Navracsics Tibor tájékoztatása szerint, aki a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program megvalósításáért felelős kormánybiztos.

A program helyszíne a város egyik legszebb részén 26 éve elhagyatottan álló épület lesz, amely 10,5 milliárd forintból újul meg 2023 márciusára.


Az épületben egyebek mellett balett és falmászásra alkalmas tér is lesz, valamint kávézó, étterem és rendezvénytér összesen 8 ezer négyzetméteren.

A gyermekkórház 1995 májusában költözött ki az épületből, amely azóta elhagyatottan állt. Az eredeti állapotában fogják helyreállítani Anthony Gall építész tervei alapján, szintén megújul a mellette található mosoda, és kiegészül egy háromszintes új bejárati szárnnyal. A park felújítására további 1 milliárd forintot fordítanak.


A veszprémi Magyar Királyi Állami Gyermekmenhelyet 1904-ben nyitották meg, 1954. január 1-jétől Heim Pál Gyermekkórházként, később pedig, 1977 és 1995 között, bezárásáig a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályaként működött. Az ingatlanegyüttest 2007-ben a szomszédos egyetem kapta meg tudományos kutatás céljából, de a fejlesztési elképzelések végül nem valósultak meg, így az épület és környezete állapota tovább romlott.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!