Droggal átitatott papírlapokat küldött be egy anya a fegyházban ülő fiának

2021. november 16. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az anyját kérte meg egy börtönben ülő férfi, hogy droggal átitatott A/4-es papírlapokat küldjön be neki, az anya pedig teljesítette a kívánságát. A fia egy ismerősétől megkapta a bikadroggal bevont tizennégy darab papírt, ő maga pedig fel is adta azt neki postán.

A fegyházban viszont gyanúsnak találták a küldeményt, és nem adták át a férfinak. Megvizsgálták azokat, és arra jutottak, hogy az „iratok tiszta hatóanyag-tartalma többszörösen meghaladta a csekély mennyiség alsó határát”.

Az ügyészség a már eleve fegyházban ülő férfi ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés kísérlete miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy nem szabadulhat kedvezménnyel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!