Fél kiló amfetamint, több ezer tablettát és 3,5 millió forintot találtak a rendőrök egy zuglói lakásban

2021. november 15. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

Fél kiló amfetamint, száz gramm marihuánát, több ezer kábítószergyanús tablettát, 3,5 millió forintot, valutát, kábítószer csomagolásához használt eszközöket foglaltak le a rendőrök november 8-án egy zuglói lakásban, írja a Police.hu.

A rendőrök elfogták az ott lakó 27 éves B. Andreát és korábbi élettársát, a 30 éves M. Á.-t. Két nappal később aztán egy terézvárosi hotelben elfogták a 31 éves B. Krisztiánt is, akitől M. Á. a nála talált nagy mennyiségű kábítószert vásárolta. A rendőrök a hotelszobában kisebb mennyiségű kábítószergyanús fehér port, tablettákat és pénzt foglaltak le.

Az ügyben összesen több mint négymillió forint értékű kábítószert vontak ki a forgalomból. A két férfit és a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte M. Á. és B. Krisztián letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!