Két ember meghalt szén-monoxid-mérgezésben Dunakeszin

2021. november 12. – 10:13

Másolás

Vágólapra másolva

Szén-monoxid-mérgezésben meghalt két ember Dunakeszin, a Kossuth közben, írja a katasztrófavédelem. A fővárosi hivatásos és a fóti önkéntes tűzoltókat pénteken reggel riasztották a helyszínre. Két, földön fekvő embert találtak a társasházi lakásban, de már nem tudtak segíteni rajtuk. A lakásban egy gázkonvektor működött. A szomszédos lakásba is átszivárgott a szén-monoxid, itt három felnőtt és egy gyermek könnyebben megsérült.

A katasztrófavédelem emlékeztet arra, hogy „egy köbméter földgáz elégetéséhez megközelítőleg tíz köbméter levegő szükséges. A mérgező gáz akkor fejlődik ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a helyiség levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás.”

Magyarországon egyébként egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt. Az ajánlott készülékek listája itt elérhető>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!