Jakab: Orbán havi 180 milliós magasságból nem tudja átérezni a magas benzinárakat

2021. november 8. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jakab Péter felszólalásában a magas üzemanyagárakról beszélt, „most, amikor 500 forint a benzin literje, mit kell csinálni?”, tette fel a kérdést. A Jobbik elnöke szerint ha ma valaki megtankolja az autóját 20 ezer forintért, abból 10 ezret a kormány zsebre tesz. Ebből a pénzből „stadiont akarnak építeni, vagy esetleg magánkórházakat? Miközben az állami kórházak a fejünkre omlanak” – mondta.

„Stop, benzináremelés, és követeljük, hogy azonnal fagyasszák be a benzinárakat, engedjék el a literenkénti százhúsz forintos jövedelemadót, mert a magyarok bele fognak ebbe roppanni. Ez brutális drágulás, miből éljen meg a melós?” – sorolta Jakab, aki szerint egy ország képed el azon, hogy a kormány semmit sem csinál a drágulás ellen, csak gyurcsányozik a parlamentben. „Ennél egy óvodás is többre képes, csak ő nem kap milliós tiszteletdíjat” – mondta Jakab, aki szerint lassan olyan drága lesz az élet Miskolcon, mint Bécsben.

„Orbán Viktor és a családja havi 180 millióból gazdálkodhatnak, elhiszem, ők nem tudják átérezni ennek a problémának a mélységét, ezért próbálok segíteni” – summázta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!