Időjárás a következő napokban: köd, eső, napsütés, szél, éjjel fagy, napközben 14 fok

2021. november 7. – 09:47

frissítve

Időjárás a következő napokban: köd, eső, napsütés, szél, éjjel fagy, napközben 14 fok
A somoskői vár látszik a talaj menti köd felett Salgótarján közeléből fotózva 2021. november 3-án.MTI/Komka Péter

Másolás

Vágólapra másolva

Öltözködjön rétegetesen, vízálló cipő és esernyő legyen mindenkinél.

Vasárnap többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, az ország több pontján kell számítani csapadékra, napközben elszórtan, este viszont egyre többfelé várható eső, zápor, a nappali maximumhőmérséklet 8-14 fok között alakul. Napsütés legfeljebb északon, északnyugaton vagy a déli határ közelében lehet. Éjjel akár -1 fok is lehet.

Hétfőn tipikus novemberi időjárással kezdődik a hét, felhős, borús, esős lesz a délelőtt, délutánra már csak néhány helyen kell esőre számítani, északon és északnyugaton még akár a nap is kisüthet. Napközben 7-12 fok lesz.

Kedden az esőt felváltja a napsütés, amint a reggeli órákban ködfoltok feloszlanak. Nyugat-Dunántúlon és Tiszántúlon az északi szél felélénkülhet, a hőmérséklet hajnalban -5 és +5, kora délután 8 és 13 fok között alakul.

Szerdán és csütörtökön sokfelé ködös, párás időre ébredhetünk, de nagyobb esőre nem kell számítani, maximum néhol szitálás előfordulhat. Hogy hol lesz felhős, hol napos, hol szeles, hol pedig tartós ködös az idő, az majd kiderül ezeken a napokon. Délután akár 14 fok is lehet majd, de 8 fok alá szinte biztosan nem fog süllyedni a nappali hőmérséklet, éjszaka viszont akár -5 fok is lehet.

(met.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!