Wahorn András pedofíliamentegető szöveggel reagált, amikor Csákányi Eszter elmesélte, nyolcéves korában a bugyijában turkált egy férfi

2021. november 6. – 20:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Wahorn András szerint egy nyolcéves kislány bugyijába nyúlkálni még nem erőszak, és okozhat kellemes élményt is. A szexuális erőszak és a pedofília relativizálása egy kedélyes vacsorával összekötött online beszélgetőműsorban történt, miután Csákányi Eszter éppen elmondta, hogy kisgyerekként súlyos abúzus érte.

A gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélések és pedofília relativizálását, hosszú perceken át tartó mentegetését, az áldozatokat ért traumák elvitatását láthatták azok a nézők, akik a Konyhanyelv című műsort nézték csütörtök este az Indexen. A Konyhanyelv egy szokásos vacsoravendéges beszélgetős műsorforma, Lakatos Márk stylist vezeti. A mostani epizódban a három vendég Csákányi Eszter színésznő, Mérő Vera nőjogi aktivista és Wahorn András zenész-képzőművész volt, és a felvezetés és az előzetes alapján a nézők legfeljebb egy vibráló, provokatív, különböző álláspontokat ütköztető, de alapvetően szórakoztató beszélgetésre számíthattak a szexről, miközben a vendégek párolt nyulat esznek téliszalámis krokettel.

A műsor ehhez képest a 15. perctől arról szólt, hogy miközben a két női vendég beszámolt a saját gyermekkori szexuális traumáiról, egyikük konkrétan arról, hogy nyolcéves korában bántalmazták, egy idegen felnőtt férfi belenyúlt a nemiszervébe, a férfivendég azt bizonygatja, hogy ez nem visszaélés volt, hanem inkább egy pozitív élmény, és ez akkor amúgy is teljesen máshogy volt, nem lehet a mai fogalmainkkal megítélni.

Az ominózus rész (itt lehet a Youtube-on megnézni, kb. 16.40-től) azzal indult, hogy Lakatos arról kérdezte a vendégeit, hogy kitől hallottak először a szexualitásról, mire Mérő Vera elmondta, hogy ő 11 éves korában például úgy hallott először az orális szexről, hogy durva beszólásokat kapott az utcán, majd pedig az első felálló pénisszel úgy találkozott, hogy nem sokkal idősebben a metrón valaki elővette a nemiszervét – ez pedig akkor is traumát okozott számára, ha akkor még ezt magának sem vallotta be. Ekkor mondta el a maga történetét Csákányi Eszter, azt, hogy egy uszodában nyolc éves korában egy idegen férfi belenyúlt a puncijába. Felidézte, hogy ez emlékei szerint kislányként milyen ellentmondásos érzéseket keltett benne, és hogy bár nyolc évesen nem ijedt meg, ez erősen kihatott a későbbi életére is.

A jópofáskodó vacsora mellett tett nagyon személyes vallomást nézőként is zavarba ejtő volt hallgatni, főleg, hogy az láthatóan nem egy érzelmileg teljesen lezárt történetről szólt, hanem arról, hogy Csákányiban vegyes érzések maradtak meg arról, hogy egy pedofil mit tett vele sok évtizeddel ezelőtt. Mérő Vera próbálta elmagyarázni, hogy sok áldozatnak éppen az az egyik nagy nehézsége a későbbi feldolgozásban, hogy a szexuális abúzushoz fiziológiailag időnként jó érzés is kapcsolódik a természetszerűen felkészületlen gyerekeknél: „Ez az, ami legtöbbször feloldhatatlan traumát okoz. Nagyon sajnálom” – mondta Csákányinak.

Ekkor szólalt meg Wahorn, mondván, mostanában gyakran jönnek elő ilyen régi történetek,„hogy valaki harminc évvel ezelőtt elkövetett valamit, ami annak idején elfogadott volt, sőt még biztatást is kapott rá, és most úgy ítéljük meg, hogy ez egy erőszak volt. Úgyhogy szerintem ez egy bonyolult kérdés” – mondta. Csákányi Eszter innentől lényegében nem szólalt meg, Mérő Vera és Wahorn párbeszédéből idézünk:

– „Nyolc éves kislány bugyija, az hogy lesz bonyolult kérdés?

– Úgy, hogy az kellemes élmény volt.

– De hát, András, egy gyerekről beszélünk. Mi a bonyolult egy gyerek szexuális használatában? Mi a bonyolult egy kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakban?”

Wahorn ezután azzal érvelt, hogy Csákányi sem úgy fogalmazott, hogy „vele visszaéltek szexuálisan”, hanem hogy „volt egy élményem gyerekkoromban”. Miközben egy nyolc éves gyerek elleni súlyos szexuális visszaélésről volt szó, a házigazda szerepét játszó Lakatos Márk is azt dobta fel, hogy ugyan most ez tényleg szexuális erőszaknak számít, de ötven évvel ezelőtt minden nagyon más volt.

„Az, hogy egy gyerek bugyijába benyúlni, ne haragudj, de egyáltalán nem bonyolult dolog, a büntető törvénykönyv szerint sem, és a 21. századi közmorál szerint sem”

– reagált erre Mérő Vera. Wahorn ezt követően is azt hangsúlyozta, hogy visszamenőleg nem lehet elítélni valakit, mert akkor egy olyan kor volt. „Oké, a bugyiba nyúlkálás egy kicsit erős” – finomított, de szerinte akkor ezt nem kapták volna fel így, legfeljebb csak azt mondták volna, hogy a gyereket máskor nem engedjük egyedül abba az uszodába. Wahorn ezután – az egykori áldozat előtt – egyre naturálisabban folytatta: „Nem arról volt szó, hogy lefogták, és a mocskos ujját belenyomta a kisgyerekbe, hanem okozott neki egy élményt, ami mind a mai napig egy jó élmény”. Wahorn ezen a ponton az ujjával illusztrálta a mondandóját, és Csákányi Eszter felé bökött, aki éppen néhány perce mondta el, hogy nyolc éves korában egy vadidegen az uszodában szexuális abúzust követett el ellene, és ez az egész életére kihatott.

Frissítés 11.07-én délután: Wahorn András a Facebookon reagált a műsor fogadtatására, és azt írta, hogy „ELÍTÉLEM ÉS SÚLYOS BŰNNEK TARTOM A PEDOFÍLIÁT, és határozottan visszautasítom, hogy bárkit bármikor arra buzdítottam. A videóban szó esett a műsor másik szereplőjének és magam pozitív gyermekkori élményéről, erről beszéltem, mivel az őszinteség fontos számomra, nem mondtam olyat ,hogy a pedofíliát nem tekinteném súlyos bűnnek.”

A műsorban egyedül a láthatólag hüledező Mérő Vera igyekezett ellenpontozni a pedofíliát bagatellizáló kijelentéseket, Wahorn András azonban többnyire túlbeszélte, és sem a műsorvezető, sem később az adásszerkesztők nem nyújtottak a nézőknek további fogódzókat, nem utaltak rá, hogy a gyermekek (vagy bárki elleni) abúzus nem élmény, hanem súlyos bűncselekmény, ahogy a hatvanas években is az volt, ahogy az sem vált egyértelművé hogy ez a műsor ígéretével szemben ez egyáltalán nem a szexről szól.

Hogy a kérdés mennyire nehéz és érzékeny, az is mutatja, hogy az adásban „szexfüggőnek” beharangozott Wahorn András maga is elmondta saját gyermekkori történetét, azt, hogy 11 éves korában egy nála tíz évvel idősebb nő avatta be a szexbe. Wahorn azt hangsúlyozta, hogy ő nem gondolt soha a nőre erőszaktevőként, és hogy ezután kezdett az élete jelentős részben a szexualitás körül forogni. A műsorban tehát egy valamikori kihasznált gyerek bizonygatta a többieknek, hogy nincs ezzel a dologgal semmi baj. Ez a traumafeldolgozási kísérletek egyik gyakori formája, de nem biztos, hogy receptként kellene kínálni a nyilvánosság számára.

Wahorn (neki nemrég a Partizánnak adott interjúja verte ki a biztosítékot sokaknál, ebben beszélt arról, hogy szerinte a rasszizmus természetes emberi adottság) az Index Konyhanyelv című műsorában végül arra jutott, hogy nyolcéves gyerekek szexuális használata nem feltétlenül erőszak, „csak helytelen”. A beszélgetés innen úgy folytatódott tovább, látszólag civilizált keretek között, mintha nem történt volna semmi. A főétel gyümölcsökkel párolt nyúlcomb volt vadasmártással és téliszalámis krokettel.

Az adás után az Index „A szexuális visszaélést nem lehet relativizálni, a Büntető törvénykönyv pontosan szabályozza” címmel megjelentett egy cikket, melyben utalnak rá, hogy „indulatos vitákat váltott ki a Konyhanyelv legújabb vacsorabeszélgetése”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!