Meztelen fotókkal próbált százezereket kizsarolni volt szeretőjétől egy Somogy megyei férfi

2021. november 2. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Zsarolás kísérlete miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség egy harmincas éveiben járó, letartóztatásban lévő, büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő férfival szemben, miután az korábbi szeretőjétől először száz-, majd ötszázezer forintot próbált kizsarolni a nőről készült meztelen képekkel.

A Somogy Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi és nő között először alkalmi kapcsolat, majd szerelmi viszony volt úgy, hogy a nőnek közben volt párja. Pár hónap után szakított a vádlott és a nő, majd a nő egy időre külföldre költözött. Amikor hazajött, felmelegítették az alkalmi találkákat (még mindig volt a nőnek párja), de komolyabb kapcsolatot nem akart a férfitől, aki ezen feldühödött, és elhatározta, hogy akkor szerez pénzt.

Így jött, hogy megfenyegette: ha nem fizet neki ötszázezer forintot (százról indultak), akkor a kapcsolatuk alatt birtokába jutott, róla készült meztelen képeket, illetve videót elküldi a nő barátjának, illetve azokat közzéteszi a közösségi oldalakon. A nő ezt nem tudta megadni, de kevesebbel megpróbálkozott, hiába: a férfi ugyanis azzal nem elégedett meg. Nem jutott azonban messzire, mert a siófoki rendőrök a helyszínről való távozása közben elfogták, és őrizetbe vették a feltételes alatt lévő férfit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!