Mióta Karácsony a főpolgármester, a Közbeszerzési Döntőbizottság kétszer annyi eljárást indított fővárosi cégek ellen

2021. november 2. – 07:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amióta nem Tarlós István a főpolgármester, a Közbeszerzési Döntőbizottság kétszer több eljárást indított a fővárosi önkormányzatok ügyeiben – írja a Népszava. A lap által kigyűjtött adatok szerint az utolsó évben, amikor még végig Tarlós vezette a várost, a KDB 21 eljárást indított, a választások utáni első teljes évben viszont már 42 vizsgálat érintette Budapest önkormányzatait és azok vállalkozásait.

Alig jegyezték be a cégbíróságon a fővárosi önkormányzat közszolgáltató cégeit egyesítő BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-t, az egyik alulmaradt ajánlattevő kezdeményezésére máris eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottság. A közterületi takarítógépek beszerzéséről szóló 44 milliós értékű tender ügyében végül nem találtak szabálytalanságot.

A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) csak az idén fél tucat tenderét vizsgálta a közbeszerzési hatóság, és súlyos tízmilliók megfizetésére kötelezték a céget a szabályok megsértése miatt. Az év elején 5 milliós pénzbüntetést szabtak ki a BKV öt évvel ezelőtt meghirdetett reklámtendere miatt. Korábban ugyanezen tender miatt már kiszabtak egy 115 millió forintos bírságot. Összesen 135 milliós bírságot szabtak ki a bérlet- és jegyautomaták üzemeltetésére vonatkozó szerződések miatt, és vizsgálódnak a hannoveri villamosok beszerzése, a Rak-Park tervpályázat, a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére kiírt tender, valamint a Blaha Lujza tér és az Orczy tér felújítását célzó eljárás miatt is. Utóbbi miatt 9 millió forintos büntetést szabtak ki.

A BKV-nél is több eljárás zajlik műhelygépek, villamosok beszerzése, soremelő, illetve multifunkcionális tehergépjármű-vásárlás, kishajó-üzemeltetés, villamos ülések javítása és reklámról szóló tenderek miatt.

A Népszava összesítése szerint nemcsak a fővárosi cégek ellen indított eljárások száma lett több a 2019-es önkormányzati választások után, de a kiszabott bírságok összege is jelentősen emelkedett. Karácsony Gergely főpolgármester már a reklámtender miatt kiszabott bírságot is kiugróan magasnak nevezte. A közétkeztetési tender miatt Kispestet 100 millióra, Józsefvárost 50 millióra bírságolták, a IX. kerületnek 20 milliót kellett fizetnie. A VIII. és a XIX. kerület pert indított, de részleges sikert csak a VIII. kerület ért el.

Több tízmillió forintos pénzbírságra a 2014 és 2019 közötti önkormányzati ciklus utolsó két évében csak két példa akadt: a XVII. kerületet 20 millióra bírságolták egy útépítési tender miatt, a fővárosi önkormányzat pedig a városnéző buszok miatt kapott 40 milliós büntetést. Terézváros menzatenderét is elkaszálták 2018-ban, de az akkor még Hassay Zsófia (Fidesz) vezette kerület megúszta 8 millióval – írja a Népszava.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!