Vádat emeltek a rendőrök ellen, akik úgy megvertek egy férfit a fogdán, hogy annak több bordája eltört

2021. november 2. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén júniusban több rendőr úgy megvert egy garázdaság miatt őrizetbe vett férfit Budapesten, hogy az életveszélyes állapotba került. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét ember ellen a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál.

Június 3-án este Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen. A férfi ellenszegült és a rendőrökre támadt, ezért előállították egy kerületi rendőrkapitányságra – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint a rendőrök a férfit már az intézkedés helyszínén, majd pedig a kapitányság befogadó és előállító helyiségeiben is többször bántalmazták. Amikor a férfi ellen intézkedni kezdtek, az egyik rendőr megragadta a nyakát, és azt több másodpercig kisebb erővel szorította. A férfi ellenált, eldobta az autója kulcsát, és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte őt.

A kapitányságra érve a korábban a sértett nyakát megszorító rendőr megragadta a férfit a felső testén, és erőszakkal egy sámlira nyomta le, miközben ököllel a hasát ütötte. Később egy rendőr – a korábbi bántalmazó és egy kollégája támogatásával – gázspray-t fújt a teljesen zárt légterű előállító helyiségbe, ahol a sértett egyedül volt.

Egy óra elteltével egy újabb rendőr, és a gázspray fújásában részt vevő két rendőr ment be az előállító helyiségbe, ahol kitartóan rugdosták, és tenyérrel, valamint ököllel ütötték a férfit.

A férfi sorozat bordatörést és a felső testén zúzódásos sérüléseket szenvedett. A légmell kialakulása életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható – olvasható a főügyészség közleményében.

Az egyik gyanúsítottat rendőrök viszik el a letartóztatásról szóló bírósági ülés után – Fotó: Pintér Luca / Telex
Az egyik gyanúsítottat rendőrök viszik el a letartóztatásról szóló bírósági ülés után – Fotó: Pintér Luca / Telex

Több olyan rendőr is volt, aki nem vett részt a férfi bántalmazásában, de a történteket nem jelentették, azzal szemben nem léptek fel. Az ügyészség szerint „egyikük támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el”.

A fogdán történt bántalmazásban részt vevő három rendőr szolgálati viszonya megszűnt. Közel négy hónapig voltak letartóztatásban, az általuk elkövetett bűncselekmények akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!