Annyira részeg volt a sofőr, hogy észre sem vette, amikor halálra gázolt egy biciklistát

2021. október 29. – 21:35

Másolás

Vágólapra másolva

Annyira részeg volt a sofőr, hogy észre sem vette, hogy elütött egy biciklistát, derült ki az RTL Híradójából. A halálos baleset csütörtök este, a Gödöllőhöz közeli Pest megyei Ikladon történt, egy 19 éves fiatal halt meg. Az ütközéstől alaposan összetört a gázoló autója, behorpadt a karosszéria és a szélvédő is betört. A helyszínelők figyeltek fel az összetört autóra, így találták meg a rendőrök a gázolót. Még vizsgálják, hogy milyen gyorsan hajtott a férfi a baleset pillanatában.

A sofőr azt mondta, nem emlékszik, mit történt.

Arra még emlékezett, hogy a baleset előtt italért indult Aszódra, mivel a faluban már nem volt nyitva bolt, és Ikladon áthajtva érzett egy csattanást, de továbbhajtott. Miután bevásárolt Aszódon, elindult hazafele, ő is meglepődött, amikor meglátta a helyszínelő rendőröket. Miután a rendőrök megfújatták vele a szondát, vért vettek tőle, azután pedig kezdeményezték letartóztatását. Gázolással és cserbenhagyással gyanúsítják a galgamácsai férfit.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!