Telefonos segítséggel és egy iskolai defibrillátorral sikerült megmenteni egy férfit Debrecenben

2021. október 26. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Drámai életmentés egy debreceni tornateremben – így számolt be az Országos Mentőszolgálat arról, hogy telefonos segítséggel és egy iskolai defibrillátorral sikerült megmenteni egy 50 év körüli férfi életét hétfőn.

A beszámoló szerint a férfi egy baráti társasággal kosarazott egy gimnázium tornatermében, amikor hétfő este mindenféle előzetes panasz nélkül összeesett a pályán. Ekkor azonnal mentőt hívtak hozzá a társai, és a mentésirányító útmutatása alapján megvizsgálták a már nem lélegző férfit.

Az iskolában szerencsére volt nyilvános defibrillátor, az OMSZ szerint „a pillanatokon belül érkező készülék életmentőnek bizonyult, több sokkot is sikerült vele leadni, mielőtt a perceken belül kiérkező mentők átvették, és emelt szinten folytatták az ellátást. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak, és a defibrillátor használatának köszönhetően, az életmentés rövid időn belül sikerre vezetett és a férfit végül stabil állapotban szállíthatták kórházba”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!