A magyar kormány jó árat ajánl a repülőtérért, ezt egy nemzetközi értékbecslés is megerősíti

2021. október 21. – 11:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében a magyar állam nem is tudna értékbecslés nélkül vásárolni, ezt egy nagy nemzetközi cég végzi, mondta a miniszter a Telex kérdésére. Az egyik becslés szerint a repülőtér áránál a magyar kormány jó megállapodást köthet. Azt nézik, hogy az eddigi egyéves nyereség alapján a repülőtér hány év után hozná vissza az árát, ezt veszik alapul. Ebben az esetben a 2019-es bázist mint teljes (a koronavírus által nem befolyásolt) évet veszik alapul. Az eddigi tulajdonos nem fejlesztette megfelelően a repteret – ismételte meg Gulyás. Egyedül azt lehet elismerni, hogy a fapados terminált kiépítették. A reptér 8,5 milliós éves utasforgalma évi 17 millióra emelkedett, ez később tovább emelkedhet akár 24-25 millióra. A megtérülésnél így most sem évtizedekben számolnak, erről nincs szó – mondta Gulyás.

Egy csak magyar légitársaság létrehozására nagyon csekély az esély – mondta Gulyás Gergely. Valószínűbbnek tartja, hogy regionálisan, akár a visegrádiakkal, az osztrákokkal össze lehet állni, és abban lehetne magyar állami tulajdonrész, de ma nincs ilyen előkészület.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!