Újra Láng Zsolt lesz a Fidesz budapesti szervezetének elnöke

2021. október 19. – 20:40

Másolás

Vágólapra másolva

Újra Láng Zsoltot választották meg a Fidesz budapesti szervezetének elnöki posztjára – közölte a Fidesz budapesti választmánya kedden az MTI-vel.

A választmány megtartotta tisztújító ülését, és a következő két évre újra Láng Zsolt megválasztását támogatta egyhangúlag a párt fővárosi szervezete.

Azt írták, az elnökség tagjaként Böröcz László, Dódity Gabriella, Fónagy János, Kocsis Máté, Kovács Péter és Szentgyörgyvölgyi Péter segíti majd a Fidesz budapesti elnökének munkáját.

A közleményük szerint az új elnökség feladata a Fidesz budapesti politikájának erősítése, a pártépítés és a 2022-ben esedékes országgyűlési választásokra való felkészülés segítése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!