Hűtlen kezelés miatt pénzbüntetésre ítélték a Honvédkórház volt főigazgatóját

2021. október 19. – 09:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség 2013. év őszén emelt vádat az Állami Egészségügyi Központ – jelenleg Honvéd kórház – volt főigazgatója, egy egykori határőr tábornok és két társa ellen, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Az ítélet előzménye, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. április 24-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a három vádlottat felmentette, de az ügyész fellebbezését követően másodfokon a Fővárosi Törvényszék 2020. október 9-én hozott ítéletével az egykori főigazgató elsőrendű vádlottat, valamint az egyik belgyógyászati osztály volt főorvosát, a harmadrendű vádlottat – utóbbit mint bűnsegédet – bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, amelyért a volt főigazgatót 400 ezer forint, míg a volt főorvost kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott, mint az egészségügyi intézmény főigazgatója 2008 februárjában jogellenesen, színlelt foglalkoztatásként osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki közalkalmazottként a harmadrendű vádlottat, aki azonban a kinevezésével érintett osztály vezetése helyett valójában a főigazgató helyettes hatáskörébe tartozó stratégiai és tudományos fejlesztési feladatok ellátását végezte. Ezért 2008 februárja és októbere közötti időben kétmillió forintot meghaladó, munkabér formájában juttatott díjazásban részesült, miközben osztályvezető főorvosi feladatait nem teljesítette.

A Fővárosi Ítélőtábla a napokban kihirdetett és jogerős harmadfokú ítéletével a volt orvos tábornok elsőrendű vádlottat háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg a kórház egykori osztályvezető főorvosaként dolgozó harmadrendű vádlottnál megállapította, hogy nem követett el bűncselekményt, ezért a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének vádja alól felmentette.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!