Bevált a világító kerékpárút, újabb 11 helyszínen alkalmazzák
2021. október 16. – 10:05
Az egy éve Esztergomban kipróbált világító kerékpárút beválni látszik, ezért kísérleti jelleggel világító útburkolati jelek festése kezdődik meg a Magyar Közút kezelésében lévő hálózaton – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára közleményében. Öt megyében tizenegy helyszínen, jelentős idegenforgalmi célpontok környékén dolgoznak a kivitelezők a kerékpárutak mellett két közútszakaszon is.
November végéig nyolc kerékpárúton festenek fel világító burkolati jeleket a Fertő-tó partján, Tihanynál, Cegléd-Nagykőrös, Tát-Nyergesújfalu, Vác-Sződliget, Zalaegerszeg-Zalalövő és Zebegény-Nagymaros között.
A Duna-menti nemzetközi kerékpárút burkolatába tavaly ősszel kevertek világító szemcséket Esztergomban. A műszaki megoldásnak köszönhetően kényelmesebbé és biztonságosabbá vált az egyébként kivilágítatlan útszakasz esti, éjszakai használata. A biciklisták sötétben vagy borús időben is könnyedén követhetik a nyomvonalat. A szakemberek próba jelleggel, kis tételben már itt is alkalmazták a világító záróvonal festéket. A technológia igazolta az előzetes várakozásokat, a fénnyel feltöltött szemcsék napnyugtától napkeltéig kifogástalanul jelzik a vonalvezetést.
Schanda Tamás szerint a világító kerékpárút az elmúlt egy évben jól bírta a környezeti terhelést, ezért bízhatnak abban, hogy a hasonló technológián alapuló burkolatjelek másutt is beválnak majd.
A biciklisták után heteken belül az autósok is találkozhatnak világító záróvonalakkal. A 4-es főút vecsési szakaszán a kerékpársáv sárga jelét festik át fénnyel feltöltődő, átlátszó speciális festékkel. A 710-es főútnál pedig azt vizsgálják majd, hogy a festés milyen mértékben növeli a Balatonfűzfő-Papkeszi körforgalom éjszakai láthatóságát, közlekedésbiztonságát.