Az aHang nevével visszaélve érdeklődnek, szavazott-e már az előválasztáson

2021. október 15. – 15:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Többen jelezték, hogy érdeklődő sms-t kaptak, ugyan szavaztak-e már az ellenzéki előválasztáson. Az érdeklődő az aHang nevében kérdezi mindezt, de ahogy az aHang írja felhívásában, ők nem kommunikálnak így, nem ők a küldők.


Az üzenet szövege minden esetben azonos, csak a küldő használ más-más nevet: Korinna, Zorka, Soma, Miklós néven osztozik magával a hetvenes számon.

Az aHang kérdésünkre elmondta, hogy nem túl sok üzenetről tudnak, de fontosnak tartják jelezni, nem ők küldik őket. Az üzenetekről értesült az előválasztási bizottság is, akik vizsgálják az esetet.

Közleményt adott ki a DK is, miszerint tömegesen érkeztek hozzájuk bejelentések, hogy telefonon keresik az embereket, azt állítva: vége van az előválasztásnak, már ne menjenek szavazni. Ez azonban nem igaz, ahogy a DK fogalmaz, ez hazugság, csalás, átverés.

Az előválasztás szombat estig tart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!