Ezeken a mondatokon csúszott félre pontosan Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közös nyilatkozata

2021. október 14. – 22:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az RTL Klubon rendezett miniszterelnök-jelölti vita közepén Dobrev Klára és Márki-Zay Péter megegyeztek, hogy közös nyilatkozatot adnak ki egymás támogatásáról. Elmondásuk szerint korábban ez azért nem sikerült, mert amikor Dobrev átküldte Márki-Zaynak az általa írt szövegtervezetet, az MMM jelöltje ki akarta húzni belőle, hogy mindkettőjüknek ugyanakkora esélye van legyőzni Orbán Viktort. Erre Dobrev azt válaszolta, hogy „így a közös nyilatkozat egy felhatalmazás a sárdobálásra”.

Hódmezővásárhely polgármestere a vita után megmutatta az RTL-nek a Dobrevvel váltott sms-eket, valamint a nyilatkozat tervezett szövegét is, amelyben a DK jelöltje azt írta:

„Vitáink, a bennünket támogatók, követők közötti, nem egyszer harcias, esetenként nem megalapozott megjegyzések a kampány hevében csaknem természetesek.”

A riportban már az hangzik el, hogy Márki-Zay nem akart kihúzni a nyilatkozat szövegéből, de az esélyeikre vonatkozó részt átírta arra, hogy bármelyikük is nyer az előválasztáson, őt fogják támogatni. Egy pluszmondatot is beletett:

„Mindenkit nyugalomra, és az egymás iránti szeretetre szólítunk fel.”

Dobrev azt válaszolta sms-ben, hogy „nekem ez így nem elég, Péter”, mire Márki-Zay megkérdezte, hogyan módosítsák a szöveget, de erre már nem érkezett érdemi válasz. A DK jelöltje ma azt mondta az RTL Híradónak, hogy nem a szöveg, hanem a közben történtek miatt nem írta alá a nyilatkozatot. Szerinte Márki-Zay kommunikációja eldurvult, rágalmaz és vádaskodik, bizonyítékokat viszont nem tud mutatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!