Dobrev és Márki-Zay mögött is több mint tíz polgármester sorakozott fel támogatóként

2021. október 13. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy egyre kiélezettebb lesz a küzdelem az ellenzéki előválasztás két miniszterelnök-jelöltje között, úgy indult be a versengés a támogatókért. Mindkét jelölt mellett több polgármester sorakozott fel.

Dobrev Klára

Dobrev Klára a Facebookon köszönte meg a polgármesterek támogatását. Szavai szerint „mindig azok támogatása esik a legjobban, akik személyes kapcsolatban vannak az országgal és az emberekkel. Ők tudják, hogy mire és leginkább kire van most szükség, ha egyben akarjuk tartani az ellenzéki összefogást és le akarjuk győzni az Orbán-kormányt.”

A támogatók:

  • Kiss László (III. kerület)
  • Szaniszló Sándor (XVIII. kerület)
  • Cserdiné Németh Angéla (XV. kerület)
  • Dr. László Imre (XI. kerület)
  • Niedermüller Péter (VII. kerület)
  • Horváth Csaba (Zugló)
  • Baracskai József (Zalaszentgrót)
  • Tóth József (Polgár)
  • Korcsmáros Krisztán (Petrivente)
  • Nemény András (Szombathely)
  • Szitka Péter (Kazincbarcika)
  • Fekete Zsolt (Salgótarján)

Márki-Zay Péter

Maga Karácsony Gergely írta meg szintén a Facebookon, hogy 14 polgármestertársával együtt Márki-Zay Péter támogatására kérik a honfitársaikat. Karácsony bejegyzése szerint az Orbán-kormányok az elmúlt több mint tizenegy évben szisztematikusan rombolták a független önkormányzati rendszert. A hatékony önkormányzati rendszer visszaállításához, a helyi demokrácia megerősítéséhez kormányváltásra van szükség. Ehhez összefogás kell, és egy olyan személy, akinek elegendő támogatottsága van Orbán Viktor legyőzéséhez.

A támogatók:

  • Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
  • Botka László, Szeged
  • Gémesi György, Gödöllő
  • Wittinghoff Tamás, Budaörs
  • Budai Lóránt, Jászberény
  • Hegedüs Péter, Balmazújváros
  • Fülöp Zsolt, Szentendre
  • Matkovich Ilona, Vác
  • Nyirati Klára, Baja
  • Nagy János, Szigetszentmiklós
  • Fábri István, Csömör
  • Balogh Csaba, Göd
  • Üveges Gábor, Hernádszentandrás
  • Putz Anita, Mártély
  • Molnár Róbert, Kübekháza

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!