A propagandasajtó bíróság előtt állítja, hogy nem tudják, kik írták a saját, rágalmazó cikkeiket

2021. október 6. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

Rágalmazásért elítélték azt a nőt, aki korábban azt állította, hogy Hadházy Ákos kisemmizte a nő apját. Az ellenzéki képviselőt a kormányközeli propaganda hónapokon át „szomszédgyilkossággal” vádolta. Most kiderült: ebből semmi nem volt igaz, a nő bocsánatot kért a bíróságon. Azt mondja, az újságírók beszélték rá a vádakra, az Origo és a Ripost azonban nem adják ki a cikkek szerzőit, azt állítják, fogalmuk sincs, kik írták a saját cikkeiket.

A pesti Központi Kerületi Bíróság jogerős ítéletben adott igazat Hadházy Ákosnak, és ítélte el rágalmazásért azt a nőt, aki korábban a propagandamédiában azt állította, hogy Hadházy kisemmizte a nő apját. Az üggyel 2018 környékén tele volt a kormányközeli sajtó, azt állították, hogy az ellenzéki képviselő kegyetlen módon bánt idős, beteg szomszédjával, akinek elzárta a vízét, majd szándékosan elárasztotta a lakását, és ki akarta semmizni. A vádak mögött Hadházy szomszédjának a lánya állt, őt, valamint az Origót és a Ripostot perelte be Hadházy rágalmazásért.

A jogerős ítéletről Hadházy Ákos számolt be a közösségi oldalán. „A bíróság jogerős ítélete kimondta: néhai szomszédom lánya bűnös rágalmazás vétségében. Ezért a bíróság 240 napi büntetési tétel pénzbüntetésre ítélte, amit ha nem fizet meg, a büntetést fogházban kell leülnie” – írja a képviselő. Hadházy korábban már polgárjogi pert is nyert a médiumok ellen az ügyben, de büntetőpert is indított, mint írja, azért, mert a párszázezer forintos sérelmi díjakat „röhögve kifizeti a propagandamédia, azonban ha egy rágalmazó «️újságírónak» büntetett előélete lesz, az talán számít valamit”.

Ebben a büntetőperben született most jogerős ítélet, de csak a volt szomszéd lányát ítélték el rágalmazásért. A nő, mint Hadházy írja, már az előkészítő tárgyaláson bocsánatot kért tőle, majd a bíróság előtt is bevallotta, hogy a sajtóban is hangoztatott vádjai nem feleltek meg a valóságnak. „Sőt, vallomásában igazolta azt is, hogy súlyos alkoholbeteg szomszédommal nem voltunk rossz kapcsolatban, a lehetőségekhez képest segítettük is őt. A rágalmazó azzal magyarázta tettét, hogy a propaganda újságírói zaklatták, »nem hagyták békén«” – áll Hadházy posztjában.

Részlet a jogerős ítéletből – Fotó: Hadházy Ákos / Facebook
Részlet a jogerős ítéletből – Fotó: Hadházy Ákos / Facebook

Míg a szomszéd lányát a bíróság rágalmazásért 240 napi büntetési tétel pénzbüntetésre ítélte (ezt akkor kellene leülnie, ha nem fizetné meg az összeget), az Origo és a Ripost azonban megúszta, pedig Hadházy a rágalmazó cikkek újságíróit is beperelte. Ennek oka, hogy az Origo és a Ripost szerkesztősége a rendőrségi nyomozás során azt állították, hogy nem tudják, kik írták a náluk megjelent ominózus cikkeket. „A »bátor« propagandasajtó a névtelenül leközölt cikkek íróit nem merte kiadni. Ez a vircsaft a propagandánál: névtelenül mocskolódni, minden következmény nélkül” – írja a Facebookon Hadházy Ákos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!