Két órán belül két kerékpárost is elütöttek Mosonmagyaróvár környékén, a rendőrség elfogta a cserbenhagyót

2021. október 04. – 09:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség közleménye szerint hétfőn hajnalban, 3 óra körül halálra gázoltak egy kerékpárost a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján. A sötét színű, feltehetően Mercedes típusú terepjáró sofőrje megállás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről.

Nem sokkal később, 5 óra körül Mosonmagyaróváron is elütött egy kerékpárost egy hasonló színű és típusú terepjáró. A sofőr ebben az esetben is továbbhajtott. A kerékpárost kórházba szállították. A két település 16 percnyire van egymástól kocsival.

A rendőrség hétfőn délre már el is fogta a cserbenhagyót Mosonmagyaróváron: egy 35 éves, szlovák férfit, akire az adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése után akadtak rá. A férfival szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív lett, ezért további mintavétel érdekében előállították. A 35 éves férfi ellen, őrizetbe vétele mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon halálos kimenetelű közlekedési baleset okozásának és segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.