Tordai Bence legyőzte Kálmán Olgát a budai körzetben

2021. szeptember 30. – 02:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A két sztárellenzéki jelölt közül a párbeszédes Tordai Bence nyerte II–III. kerület egyes részeit magába foglaló 4. számú választókerületben az ellenzéki előválasztást a DK-s Kálmán Olgával szemben. A pontos eredmények:

  1. Tordai Bence (Párbeszéd): 6967 szavazat,
  2. Kálmán Olga (DK): 3425 szavazat.

A választókerületben eredetileg négyen indultak, de miután a Momentum az MSZP–Párbeszéddel kötött széles körű megállapodás részeként visszaléptette Berg Dánielt, beállt Tordai mögé. Sokáig úgy nézett ki, Szalai Krisztina színművész is elindul független jelöltként, össze is gyűjtötte a jelöltséghez szükséges 400 aláírást, de aztán kilépett a versenyből. Döntését azzal indokolta, hogy civil szeretne maradni. Így maradt a fenti két jelölt, akik kampányát külön videóban is bemutattuk a napokban.

Erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!