Feleannyi bírságot szabtak ki a Véda által lefülelt szabálytalankodó autósokra tavalyhoz képest

2021. szeptember 29. – 06:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Világgazdaság kikérte a rendőrségtől, mennyi bírságot szedtek be az idei év első felében a Véda nevű kamerarendszer által lefülelt autósoktól. Hat hónap alatt 4,365 milliárd forint bírságot szabtak ki, ami jelentősen elmarad az előző két évhez képest: 2019-ben valamivel több mint 10 milliárd, tavaly pedig 9,98 milliárd folyt be a bírságokból fél év alatt.

A kiszabott bírságok számában is visszaesés tapasztalható: 2021 első felében több mint 125 ezer bírságot szabtak ki, míg tavaly az első hat hónapban 288 ezret, 2019-ben pedig több mint 291 ezret.

Még mindig a gyorshajtás a leggyakoribb ok, amiért megbüntetik az autósokat, a második helyen a piros lámpák figyelmen kívül hagyása áll.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint a koronavírus-járvány csak részben magyarázza a csökkenést, mivel a korlátozások hatásai már a 2020-as adatokban is látszódtak.

Az ORFK adatai szerint a fix komplex közlekedési ellenőrző pontokon (KKEP) dokumentált esetek száma 84 325, a változtatható helyű KKEP-kel pedig 41 365 esetet rögzítettek, 100 ezer kevesebbet, mint az elmúlt években.

Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a közlekedési balesetek száma nem változott jelentősen. Míg 2019 első felében 7504, 2020-ban pedig 6025, addig idén az első hat hónapban 6211 baleset történt az országban. (MTI)



A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!