Jönnek a budapesti adatok, Karácsony rögtön nagyot nyert, lehetnek itt még meglepetések

2021. szeptember 29. – 23:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Most először jött eredmény budapesti választókerületből, amit nagy fölénnyel rögtön meg is nyert Karácsony Gergely, akinek a 35, eddig összeszámolt választókerületből eddig ez csak a harmadik győzelme. Ez viszont igen meggyőző.

Budapest 1. számú választókerületében vagyunk, amely az I. és az V. kerületet, illetve a szomszédos kerületek egy részét foglalja magába. Karácsony itt nagy fölénnyel nyert, 4277 szavazatot kapott, a második Márki-Zay Péter lett 2521 szavazattal. Az eddig szinte mindig nyerő pozícióban lévő Dobrev itt csak a harmadik, ő 1789 szavazatot kapott. Ez is jól mutatja, hogy a jelöltek közötti arányok a későbbiekben még módosulhatnak attól függően, hogy kinek mekkora támogatottsága van Budapesten vagy az ország különböző pontjain.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!