Túl színes lett a pad, amit lefestettek a mosonmagyaróvári Kétfarkúak, úgyhogy egy vállalkozó visszakente inkább barnára

2021. szeptember 25. – 08:32

Másolás

Vágólapra másolva

A közterületi akcióiról, padfestésekről, buszmegálló-felújításokról is ismert Magyar Kétfarkú Kutyapárt mosonmagyaróvári szervezete szomorú történetet osztott meg a Facebook-oldalán a mosonmagyaróvári vasútállomáson álló elhanyagolt, „közepesen leharcolt” pad múlt szombati felújításáról – akadt rá a bejegyzésre a 24.hu.

A pad festése már lekopott, a lécek mozogtak, a dűbeleknél szálkák álltak ki, a lábakat pedig megkezdte a rozsda. Mivel közterületen állt a fenti állapotban, úgy hitték, az önkormányzat nem foglalkozik vele. Így hát lecsiszolták a fát, a csavarokat megpróbálták meghúzni, a rozsdát pedig lekaparták. A lábakat kékre fújták, a léceket négyszínűre festették.

„Jól éreztük magunkat, azt gondoltuk hasznos dolgot csináltunk. Miután végeztünk, megjelent egy helyi vállalkozó. Közölte, hogy ezt a padot ő állította ide réges- rég, azonnal fessük le barnára, mert ‘mi itt nem szeretjük a színeset’. Mondtam, hogy sajnálom, nem tudtam, hogy magántulajdon- mivel közterületen áll- de ha már így alakult, nem jobb így felújítva? Azt mondta nem maradhat így, ‘nem ülne rá senki, itt nincsenek buzik’” – írják.

A bejegyzés szerint próbálták elmagyarázni, hogy „EZ a szín nem AZ a szín, de hiába. Abban egyeztünk meg, hogy hétfőn visszatérünk a dologra.”

A terv az volt, hogyha a vállalkozó még hétfőn sem ért egyet a színvilággal, akkor az MKKP-sok segítenek az elszállításban, átfestésben, találnak valami megoldást. Ezzel azonban már nem volt dolga, mert amikor harmadnap hívta a vállalkozót, kiderült, hogy a padot már átfestették barnára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!