IDEA: A választókorúak közül többen szavaznának az ellenzékre, mint a Fidesz–KDNP-re

2021. szeptember 20. – 11:06

Másolás

Vágólapra másolva

Mind az ellenzék, mind a Fidesz–KDNP támogatottsága emelkedett, ami az IDEA Intézet szerint a nyár végén beinduló politikai aktivitásnak köszönhető, egyúttal pedig csökkent a bizonytalan preferenciájúak aránya. Érdekesség még, hogy enyhén ugyan, de a választókorú népesség körében emelkedett azok száma, akik titkolják a véleményüket.

Az IDEA Intézet augusztus 31. és szeptember 7. között vette fel a legutóbbi közvélemény-kutatásához az adatokat ún. közösségimédia-alapú kérdőívvel. A 2000 fős minta reprezentatív a felnőtt népességre. Azt kérdezték a kiválasztottaktól, hogy „melyik párt, pártszövetség listájára szavazna egy most vasárnap tartandó országgyűlési választás alkalmával?”, válaszként pedig megjelölhették a Fidesz–KDNP, az ellenzék közös listáját, a Kétfarkú Kutya Pártot, a Mi Hazánkat, az egyebeket, illetve azt is, hogy van véleményük, de nem akarják megosztani.

Forrás: IDEA Intézet
Forrás: IDEA Intézet

Az eredmények azt mutatják, hogy a teljes választókorú népesség körében az ellenzéki lista vezet, közülük 38 százalék választaná a Fidesz–KDNP-t, 39 százalék pedig az ellenzékieket, míg az ún. biztos szavazó pártválasztók közül 49 százalék szavazna a Fidesz–KDNP-re, és csak 45 az ellenzéki közös listára. Az IDEA azt írja, elmúlt hónaphoz képest mindkét tábor támogatottsága jelentéktelen arányban, 1–1 százalékponttal növekedett.

A választáson legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók rétegében már harmadik egymást követő felvétel során vezet a Fidesz–KDNP. A kormánypártok már csak 1 százalékpontra vannak a kritikus 50 százalékos támogatottságtól, írják. Az egyes pártok támogatottságában alig történt elmozdulás, egyetlen említésre méltó esemény szerintük, hogy a teljes népességben mindössze 1, ugyanakkor a biztos szavazó pártot választóknál két százalékponttal csökkent a Momentum támogatottsága. A párt a 2021-es év eddigi legrosszabb eredményeit produkálta, tették hozzá.

Forrás IDEA Intézet
Forrás IDEA Intézet
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!