Hűtlen kezelés miatt pénzbüntetésre ítélték a Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkárát

2021. szeptember 17. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték hűtlen kezelés miatt Kodela Lászlót, a Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkárát.

Kodela a vád szerint már politikusi karrierje után, 2008-ban a cégével indokolatlan szerződést kötött egy ügyvéddel, korábbi miniszterrel azért, hogy jogi segítséget nyújtson neki, a Kehidakustányba tervezett Deák Ferenc Nemzetközi Továbbképző Akadémia létrehozásához kapcsolódó projekt lebonyolításában. Kodela a következő években ugyanakkor 4,2 millió forintot adott az ügyvédnek úgy, hogy az a vád szerint nem a szerződésének megfelelően dolgozott.

A volt helyettes államtitkár ellen 2015-ben emeltek vádat, most született jogerős ítélet. A bíróság ugyanakkor az ügyvédet felmentette a vád alól, mert szerintük a megkötött szerződésnek megfelelően valós ügyvédi munkát végzett, írja közleményében a Fővárosi Fellebbviteli Ügyészség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!