A klímatörvény megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól az ellenzéki pártok

2021. szeptember 14. – 14:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke az MTI tudósítása szerint kedden elmondta: bár a 2021-ben elfogadott szabályozást egy ellenzéki párt, a Párbeszéd kezdeményezte, a kormányoldal kiherélte a szöveget, így a szabályozás nem alkalmas feladata ellátására. Elfogadhatatlannak nevezte például, hogy a hatályos szabályozás szerint 2030-ra 40 százalékkal kellene csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, és csak 21 százalékra kellene növelni a megújuló energia arányát, miközben a törvény nem tartalmaz érdemi klímaalkalmazkodási feladatok. A beadványukat 49 országgyűlési képviselő írta alá.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese az ellenzéki klímatörvény-tervezet beterjesztőjeként arról beszélt: rá sem ismerni a végül elfogadott szövegváltozatra, amelynek még a címe is változott. „A fideszes országgyűlési többség a négy klímacélból hármat kidobott és a 14 területből, amelyre cselekvési tervet kellene kidolgozni, tízet szintén kukázott” – tette hozzá, arcpirító cinizmusnak nevezve a történteket.

Bősz Anett, az DK frakcióvezető-helyettese, a Liberálisok elnöke azt hangoztatta: már tapasztalhatók a klímaváltozás okozta hátrányok, nem az a kérdés, évtizedek múlva mi lesz, hanem hogy most, 2021-ben mi történik, hiszen bolygónk és társadalmunk jövője a tét. Pártja kiáll az önálló környezet- és klímavédelmi minisztérium létrehozása mellett.

Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy egy sikeres, zöldebb jövő az összefogás ellenzéki pártjainak célja. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja azt hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok sorsközösséget vállalnak a klímapolitika, a klímavédelem területén. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szerint tíz éven belül energetikailag fel kell újítani a hazai épületállomány lehető legnagyobb részét, így csökkentve az energiafelhasználást és ezáltal a rezsit.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!