Mind a 106 választókerületben lesz lehetőség személyesen is szavazni az ellenzéki előválasztáson

2021. szeptember 11. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az előválasztás lebonyolításáért felelős Országos Előválasztási Bizottság véglegesítette az előválasztási szavazóhelyeket, derült ki a pártok által kiadott sajtóközleményből. Eszerint mind a 106 választókerületben lehetőség lesz személyesen is szavazni a lakcím szerinti jelöltekre és a miniszterelnök-jelöltekre. A sátorhelyszíneket ezen az oldalon lehet megnézni.

Az előválasztáson szeptember 18-26-ig 8-18 óra között lehet felkeresni a szavazó helyszíneket, melyek jellemzően a választókerület legnagyobb településeinek legforgalmasabb pontjain fognak állni. A fix sátrakon felül, választókerületenként változó mennyiségben mozgó sátrak is körbejárják majd a körzeteket, olvasható a közleményben. 775 településen lesz lehetőség személyesen szavazni.

Az előválasztáson az interneten is lehet majd voksolni, ehhez szeptember 13-tól lehet regisztrálni itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!