Símaszkban, fegyvert lóbálva törtek rá egy fiatal párra Szolnokon, a rendőrség elfogta őket

2021. szeptember 10. – 09:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két símaszkos férfi tört rá egy fiatal párra éjjel 11-kor még júliusban. A fegyveres rablókat több mint egy hónapon át keresték, végül elfogták őket, írja a Police.hu.

A 20 éves elkövetőket rögtön kihallgatták, beismerő vallomást tettek, bár az nem derült ki, miért pont a szolnoki Szántó körút egyik négyemeletes házát (és azon belül is a második emeletet) szemelték ki. A két férfi talpig fekete ruhába öltözve, símaszkban, minden előzmény nélkül jelent meg nyáron a pár ajtaja előtt.

Először megpróbáltak úgy bejutni, hogy lenyomták a kilincset, de miután zárva volt az ajtó, kopogtattak. „Ki az?” – kérdezte az ajtó mögül a férfi, mire a rablók egyike azt válaszolta: „A szomszéd.” A férfi ezután résnyire kinyitotta az ajtót, a rablópáros egyik tagja pedig ekkor erővel benyomta azt, így jutottak be a lakásba.

A pár női tagja kiabálni kezdett, a rablók azonban azt mondták, hallgasson, mert „úgyis erőfölényben vannak”. Ezután fegyvert fogtak rájuk, majd beültették őket a hálószobába, és vastag ragasztószalaggal körbetekerték a kezüket. A rablók végül 500 ezer forint értékben vittek el forintot és valutát, menekülés előtt levették a kiraboltak szájáról a ragasztószalagot, azonban lelkükre kötötték, hogy ne szóljanak a rendőröknek.

Miután a rablók elfutottak, a pár mégis szólt a rendőröknek. A rendőrség a nyomozás során eljutott egy hatfős társasághoz, amelynek két tagját elfogták, a többieket pedig kihallgattak. A két férfi beismerte a rablást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!