Meghosszabbították az előzetes letartóztatását a gyermekpornográfiával vádolt volt gyulai képviselőjelöltnek

2021. szeptember 6. – 17:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghosszabbították előzetes letartóztatását a gyermekpornográfia gyanúja miatt elfogott gyulai edzőnek és egykori képviselőjelöltnek, november végéig marad őrizetben, írja a Magyar Narancs.

A letartóztatás meghosszabbításáról a Békés Megyei Főügyészség írt a lapnak, egyéb információt nem közöltek az üggyel kapcsolatban. A gyulai edzőt augusztus elején vette őrizetbe a nyomozó hatóság, később pedig előzetes letartóztatásba helyezték a férfit. Gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben: pornográf felvételek tartásával, illetve készítésével vádolják megalapozott gyanúval.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – folytat nyomozást egy gyulai férfival szemben”.

A férfi 30 napos előzetes letartóztatását három hónappal hosszabbították meg.

Mint azt korábban megírtuk, több, gyerekekről készített pornográf felvételt is tárolt számítástechnikai eszközein az a volt jobbikos gyulai képviselő, akinél még múlt héten tartott házkutatást a rendőrség. A Telex információja szerint bizonyos felvételeket jelszóval védett le, két videót azonban szabadon tárolt számítógépén.

A 2019-ben jobbikos színekben induló képviselőjelölt családos férfi, két felnőtt lánya Budapesten él, és köztiszteletben állt a városban. A politika mellett évek óta karateedzőként is dolgozott, és rendszeresen foglalkozott kisgyerekekkel. Információnk szerint egyik tanítványa beszélt a történtekről a szüleinek, akik ezután feljelentést tettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!