Felfüggesztett fogházat kér az ügyészség arra a vadászra, aki véletlenül lelőtt egy újfehértói lakost

2021. szeptember 1. – 09:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a vadászt, aki tavaly májusban egy újfehértói vadászaton szabálytalanul tartott puskájából egy vétlen lövést leadva halálra sebzett egy helyi férfit – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.

Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a fegyvertartási és vadászengedéllyel rendelkező vádlottat az egyik ismerőse hívta meg őzbakra vadászni, illetve kipróbálásra felajánlotta számára a körülbelül hat kilométer hatótávolságú vadászpuskáját is.

A két férfi a helyi vadásztársaság egyik tagjával 2020. május 15-én ment ki Újfehértó határába, a vádlott az álló gépkocsiból két lövést adott le egy őzbakra, de egyik lövés sem talált.

A fegyver kibiztosítása közben a puska csövét a város lakott területének irányába tartotta, és közben egy vétlen lövést adott le.

A kilőtt lövedék eltalálta az onnan 2161 méter távolságra, a családi háza udvarán tartózkodó áldozatot. A lelassult és stabilitását vesztett lövedék olyan súlyosan megsebesítette a férfit, hogy kórházba szállítását követően meghalt – ismertette Martossy György. A tájékoztatás szerint a megsebzett férfi életét az idejekorán érkezett szakszerű orvosi ellátással sem lehetett volna megmenteni.

A főügyész hozzátette, a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a szabályt, hogy a vadászlőfegyvert mindig úgy kell kezelni, hogy az még véletlen elsülés esetén se okozhasson személyi sérülést vagy anyagi kárt. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést és pénzbüntetést indítványozott. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!