60 év körüli nő holttestét találták meg a Tiszában, segítséget kér a rendőrség az azonosításhoz

2021. augusztus 28. – 11:01

frissítve

60 év körüli nő holttestét találták meg a Tiszában, segítséget kér a rendőrség az azonosításhoz
Fotó: Rendőrség

Másolás

Vágólapra másolva

Nem merült fel bűncselekményre utaló gyanú, erre utal, hogy közigazgatási hatósági eljárást folytat a rendőrség annak az ismeretlen személyazonosságú, 60 év körüli elhunyt nőnek az ügyében, akinek holttestét közel két hónapja, július 2-án, állampolgári bejelentés után emelték ki a Tiszából Tiszabecsnél.

Azt írják, a nőnél azonosítására alkalmas iratok nem voltak. Az elhunyt nő 60 év körüli, 152 cm magas, telt testalkatú, barna hajú, fülében a képen látható fülbevalót viselte. Bal szemöldöke fölött egy korábbi gyógyult sérülés található.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a leírás alapján segíteni tud az elhunyt azonosításában, az jelentkezzen személyesen a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-42-524-600-as telefonszámot, illetve a 112-es központi segélyhívószámot. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!