Az MTA a kötelező oltási regisztráció eltörlését javasolja a kormánynak

2021. augusztus 27. – 14:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Freund Tamás is arra kéri az oltatlanokat, hogy menjenek el oltásra, mert már nemcsak a környező országokban, hanem itthon is emelkedni kezdett a koronavírus delta variánsával megfertőződöttek száma. Szerinte a külföldi példák azt mutatják, a negyedik hullámban kórházba vagy lélegeztetőgépre került betegek csaknem 90 százaléka az oltatlanok közül került ki.

Főbb javaslatai:

  • A hatvan felettieknek ajánlják a harmadik oltást,
  • a 12–16 éves korosztálynak az elsőt.
  • A kötelező, az oltási hajlandóságot erősen csökkentő regisztráció eltörlését javasolják a kormánynak.
  • Javasolják az oltások ajánlásában és beadásában dolgozó orvosok lehetőség szerinti tehermentesítését.
  • Állami támogatást javasolnak az idősek antitestmérésére, a szegény településeken az oltásban való részvétel támogatási lehetőségeinek feltárását és bevezetését.
  • Javasolják a védettségi igazolvány és a maszkviselés előírását a nagyobb tömeget vagy fokozottan érzékeny populációt fogadó, elsősorban zárt terű események látogatásához.

Az MTA irányítja majd a hosszú lefolyású Covid-betegségek kutatását.

„A pszichés problémáktól a súlyos idegrendszeri tünetekig változatos formákban jelentkezik, ezért gyógyításához nélkülözhetetlen a tudományos és klinikai elemzés”

– állapította meg Freund Tamás.

Az MTA bátorítja a tudományos közösséget, hogy a higgadt, kiegyensúlyozott, tényeken alapuló felvilágosítás eszközeivel lépjen fel a tudománytalan, oltásellenes álhírek terjesztőivel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!