39 ezer négyzetméternyi területet kapott az államtól két egyetemi alapítvány a Római-parton

2021. augusztus 25. – 14:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két egyetemi alapítványnak összesen 13 római-parti ingatlant adott át az állam – négyet kapott a Testnevelési Egyetem, kilencet az Óbudai Egyetem új fenntartója, írja a 444.

A 13 telek összesen közel 39 ezer négyzetmétert tesz ki, ezek kerültek alapítványi tulajdonba. Az esetet a helyi civilek csoportja, a FÁK a Rómain vette észre. Ők jelenleg írásbeli garanciát szeretnének kapni arra, hogy az új tulajdonosok is óvni fogják a helyi természeti értékeket, illetve hogy figyelembe veszik az ott élőket és a partot használókat is.

„Nem építenek lakóparkot, lakóházat, szórakoztató komplexumot, szállodát, amelyek idegenek a Római-part hagyományaitól, jellemzően a természeti környezet rovására történő túlépítéssel járnak, és további jelentős terhet rónak a környék már eleve túlterhelt infrastruktúrájára”

– írták az alapítványoknak. Emellett eladás esetén elővásárlási jog biztosítását kérik a kerületi és a fővárosi önkormányzat számára.

A Testnevelési Egyetemért Alapítvány négy egymás melletti ingatlant kapott, három a Királyok útján (ezek lakóházak), a negyedik pedig, egy üdülő a Kossuth Lajos üdülőparton van. A tulajdoni lapok alapján az egyik telek 3000 négyzetméternél nagyobb, kettő 1000 körüli nagyságú, egy pedig majdnem 700.

A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány ingatlanjai közül a legnagyobb egy 11 ezer négyzetméteres vállalati üdülő a Kossuth Lajos üdülőparton. Három telken csónakház üzemel, és vannak, amik üresek.

A vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény alapján az alapítványok szabadon gazdálkodhatnak az ingyen kapott vagyonnal. A Fák a Rómain egyik képviselője arról beszélt, hogy a Rómain érvényben lévő változtatási tilalom ellenére tartanak tőle, hogy ez sem lesz akadály például egy kiemelt kormányzati projekt előtt. A 4-6 ezer négyzetméteres területek pedig alkalmasak lehetnek egy lakópark felhúzására, ami a Római összképén rontana.

A két alapítványt a lap levélben kereste, arról érdeklődve, mik a szándékaik a telkekkel: választ egyelőre nem kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!