Három évig éltek hatan egyetlen szobában, az átmeneti otthonból egy felújított lakásba költözhettek

2021. augusztus 21. – 17:06

frissítve

Három évig éltek hatan egyetlen szobában, az átmeneti otthonból egy felújított lakásba költözhettek
Fotó: Cseri Zsófia

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint három évig élt egy négygyerekes család az újpesti S.O.S Krízis Alapítvány családok átmeneti otthonában, a legkisebb lányuk ott is született meg 2018-ban. A többi átmeneti otthonhoz hasonlóan itt is egyetlen szoba járt az egész családnak, ebben a szobában laktak mind a hatan. Korábban kilenc éven keresztül egy albérletben éltek, aminek duplájára emelt bérleti díját már nem tudták fizetni, és hiába kerestek másik lakást, a piaci albérletárak mellett, több gyerekkel, gyakorlatilag esélyük sem volt, írja a Habitat for Humanity Magyarország.

A szülők, Gabi, Attila és a gyerekeik idén nyáron azonban beköltözhettek egy felújított, újpesti, önkormányzati belakásba a civil szervezet Második Esély programjának köszönhetően.

A gyerekek most 13, 10, 5 és 3 évesek, úgyhogy az egész család nagyon örül annak, hogy végre a két nagyobbnak és a felnőtteknek is lehet saját szobája.

A Második Esély program lényege, hogy az önkormányzat felajánl egy leromlott állapotú szociális bérlakást, amit a Habitat – általában önkéntesek segítségével, most a vírus miatt nélkülük – felújítja. A családok átmeneti otthona pedig ajánl egy családot, akik részt vesznek a felújításban, és szociális bérlőként az önkormányzattal kötnek szerződést, amikor elkészült minden. Így a piaci árnál jóval olcsóbban és kiszámíthatóbban jutnak lakáshoz a családok.

Gabiékkal a Habitat munkatársai 2020 nyarán találkoztak először, azt mondják az első pillanattól kezdve könnyű volt vele együttműködni, és az is látszott, hogy családok átmeneti otthonának közösségi életében is fontos szerepet töltött be. A lakás felújítása nagyjából három hónapig tartott, a négy gyerekes család ebből is kivette a részét, sőt a rokonaik is besegítettek nekik. A család már nyár elején beköltözhetett, róluk és az új, 60 négyzetméteres otthonukról szombaton egy videót is megosztott a Habitat, amit Dohi Gabriella készített:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!