Tizennégy éves lány mentené meg az elfeledett balatoni zsidó temetőt

„Erről fura lenne TikTokot csinálni” – mondja nekem a balatonfőkajári zsidó temetőben a 14 éves, most hetedikes Emma, mintha mi sem lenne természetesebb annál, mint hogy lassan egy éve blogot ír erről a helyszínről. Pedig önmagában az is érdekes, hogy egy tizenéves inkább blogol, és nem például Instagramra vagy épp TikTokra posztol, ha a neten szeretne megosztani egy történetet.

Erre azt mondja, amikor elkezdett utánaolvasni a temető történetének, eredetileg magának jegyzetelgetett. Aztán mivel alig talált a neten információt, szerette volna másokkal is megosztani azt, amit ő már összegyűjtött.

„Jó lenne, ha mások is látnák vagy ismernék ezt a helyet. Azt szeretném, hogy ha valaki mást is érdekel ez, annak már ne kelljen mindenhonnan összecsipegetnie az információkat.”

Szóval adta magát, hogy írott formához keressen platformot, és csak ezért kezdte el megtanulni, hogy hogyan lehet blogot készíteni. Igaz, a témaválasztása még meglepőbb, hiszen a 19–20. századról még egyáltalán nem is tanultak a történelemórákon, amikor hatodikosként foglalkoztatni kezdte az 1800-as évektől az 1920-as évekig működő temető, ahol ma nagyjából 60 sír található. És akkor arról még nem is esett szó, hogy egyébként angolul ír. Utólag maga sem tudja pontosan, miért nem magyarul kezdett blogolni.

Hogy talált rá ez a fiatal lány egy olyan elhagyatott és csaknem elfelejtett helyszínre? Miért lett a temető annyira izgalmas a számára, hogy elkezdjen kutatni a története után? És miért lett olyan fontos, hogy a rendbetételéért is elkezdjen dolgozni? Ezekre voltam kíváncsi, amikor elindultunk Budapestről, hogy megismerjük Emmát, és megnézzük vele a temetőt Balatonfőkajáron.

Néhány lefotózott sírfelirattal kezdődött

Emma egy budapesti tinédzser, aki mielőtt tavaly kitört volna a világjárvány, sok hatodikoshoz hasonlóan sűrűn betáblázott hétköznapokat élt. Általában 7-8 órája volt a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában, délutánonként házit írt, táncórákra járt, és rendszeresen találkozott a barátaival. Aztán amikor a koronavírus miatt először bezárták az iskolákat is, a családja a fővárosból egy balatonfőkajári nyaralóba költözött, és úgy érezte, kicsit lelassult számára az élet. Online csak négy órát tartottak meg neki naponta, cserébe több egyéni felkészülésből és feladatból állt hirtelen a tanulás. Viszont a különórák elmaradtak, és a barátaival sem futhatott össze, így sok szabadideje maradt.

A karanténidőszakban sokat sétáltak környéken a családjával, a temetőt pedig Balatonfőkajárt jól ismerő családi barátokkal látogatták meg először, előtte a szülei sem tudtak róla. Nem is könnyű ide eltalálni, a helyszínt nem ismeri a Google térképe és nem szerepel az izraelitatemetok.hu-n sem.

Emma úgy emlékszik, amikor először járt itt, sokkal elhagyatottabb és elhanyagoltabb volt a hely, de már akkor nagyon érdekelte, hogy kik lehettek azok, akiket ide temettek. A gaz a legtöbb sírt benőtte, sok sírkő megrongálódott, volt, ami kettétört vagy eldőlt, de még azok sem mondtak sokat a számára, amelyek olvashatók maradtak, mivel a feliratok többsége héber.

Egyből feltűnt ugyanakkor néhány felújított síremlék. Nemcsak azért, mert láthatóan ezek voltak a legjobb állapotban, de azért is, mert ezekről le tudta olvasni a latin betűs neveket. Ezekről a nevekről egyből képet készített, hogy később rájuk tudjon keresni. Emma azt mondja, innen indult minden. Elkezdett megismerkedni az egykori balatonfőkajári zsidó közösség történetével, és ha talál valamit, mindig egyre többet szeretne tudni. Láthatóan élvezi, hogy felfedezte: egészen nagyra tud duzzadni az a történet, amit egy kicsi információmorzsából elindulva meg lehet találni.

Tűt a szénakazalban

Na de hogyan áll neki kutatni valaki 13 évesen, a legszigorúbb lezárások közepén, amikor még a felnőtt kutatók munkája is gyakran megakadt, hiszen minden könyvtár és levéltár zárva volt? „Beírtam a Google-ba azokat a neveket, amiket le tudtam olvasni a sírokról. De erre nem sok találat jött ki” – meséli Emma. Azt mondja, azt még nem volt nagyon nehéz netes családfákon keresztül megtalálni, hogy a felújított sírok a híres karmester, Sir Georg Solti, azaz Solti György felmenőinek állítanak emléket. (Solti édesapja, Stern Móric Balatonfőkajáron született, majd két testvérével Budapestre költözött. Solti már a fővárosban született, mégis többször járt a településen, fát ültetett, nagyszülei és nagybátyja sírját látogatta.)

További nevek beazonosításához és történetek megismeréséhez viszont már komolyabb segítségre volt szüksége. Ezért a szülein keresztül felvette a kapcsolatot egyrészt a siófoki Winkler Miksával, másrészt egy tematikus Facebook-oldalt is működtető, Kajár történetével foglalkozó Karika Tímeával, akiktől rengeteg olvasnivalót: beszkennelt, digitalizált anyakönyveket és levéltári forrásokat is kapott.

„Amikor megkaptam az első ilyen csomagot, nagyon izgatott lettem, hirtelen rengeteg információhoz jutottam, abban kellett aztán hosszan keresgetni. Amikor valamiért abba kellett hagynom, alig vártam, hogy folytathassam”

– meséli Emma, akinek a héber nevek elolvasásában az apja segít. „Ha ez megvan, akkor a lefordított vagy magyarra átírt verzió alapján van esély arra, hogy az évszámok alapján meg lehet majd találni egy-egy nevet az anyakönyvekben”. Ezt megvalósítani persze nem sokkal könnyebb, mint tűt keresni a szénakazalban: egyrészt azért, mert az átírások sokszor esetlegesek, másrészt azért, mert befotózott anyakönyvoldalakat „végiglapozva” kell rájuk bukkanni. Emma azonban szívesen bogarássza a régi anyakönyveket, és reméli, hogy néhány embert be tud majd azonosítani így.

A hetedikes lány attól láthatóan zavarban van, ha saját magáról kérdezem, de amikor a temető történetéről van szó, könnyen belefeledkezik a mesélésbe. Úgy tűnik, az természetes számára, ha mást is érdekel az, ami őt kutatásra sarkallta, azt kevésbé érti, hogy őt miért találom izgalmasnak. Pedig azzal tisztában van, hogy a kortársait jellemzően kevésbé izgatja ez a téma. Azt mondja, bár a barátainak is szokott mesélni a temetőről és a Balatonfőkajári zsidóság történetéről, azért nem ez a leggyakoribb témájuk.

Levél jött a Ladytől

Emmára nagy hatással volt, amikor tavaly először járt a Főkajártól alig negyedórányira található berhidai zsidó temetőben is, és látta, hogy az milyen szépen fel lett nemrég újítva, még kovácsoltvas kerítést is kapott. Többek között ez inspirálta arra, hogy ne csak a temető történetével, hanem annak állapotával is elkezdjen foglalkozni és támogatást keressen a temető rendbetételéhez. Ennek érdekében kalandos úton sikerült felvennie a kapcsolatot még Solti György feleségével, aki férje halála után is látogatta a balatonfőkajári sírokat.

„A neten találtuk meg azt az iskolát, ahol Solti egyik lánya dolgozik. Az iskolának küldtünk levelet, ami végül eljutott Lady Soltihoz is, ő pedig válaszolt nekem.”

Bár a Lady is csak áttételesen kapcsolódik a kajári zsidó közösséghez, Emma számára mégis személyesebbé tette a temetőben nyugvók történetét ez az apró kapocs. Lady Valerie Solti azt írta neki, hogy szeretne visszatérni a néhai férje szüleinek sírjához, erre azonban már nem volt lehetősége, idén márciusban ugyanis ő is elhunyt.

Emmának azt mindenesetre sikerült elérnie a Lady támogatása mellett a siófoki hitközség és a Mazsihisz segítségével, hogy az elmozdult, kidőlt sírköveket visszaegyenesítették, a temetőt körbekerítették, és ki is gyomlálták egyszer.

„Az nagyon jó lenne, ha másokat is érdekelne a temető, és a gondozása rendszeres tudna lenni, most megint kellene például már gyomlálni”

– mondja Emma Dessauer Gábor rabbi sírköve mellett, amit épp a lánynál is magasabbra nőtt gaz vesz körbe megint, de ha Emmán múlik, már nem sokáig.