Szél Bernadett kiszámolta, hol kaptak legkevesebben oltást az országban

2021. augusztus 13. – 15:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A független országgyűlési képviselő, Szél Bernadett arról tájékoztatott, hogy az Emmitől és Rogán Antal minisztériumától hiába kérte el azokat az adatokat, hogy az ország egyes területein milyen a védettséggel rendelkezők aránya. A Fővárosi Kormányhivatalnál célba ért, ez a szerv postázza a védettségi igazolványokat szerte az országba. Több mint egy hét alatt dolgozták fel a megkapott adatokat.

Szél megállapította: augusztusig országosan 6 560 942 védettségi igazolványt postáztak ki, de ez nemcsak az oltottaknak, hanem a koronavírusból igazoltan felgyógyultaknak is jár. Ha valakire mindkettő érvényes, akkor az két igazolványt jelenthet. Ez némiképp torzítja a statisztikát, és előfordulhatnak 100 százaléknál nagyobb arányok is.

Budapesten a népességszámhoz képest 78,4 százalék az összes védettségi igazolvány aránya, Borsod az utolsó, 54,9 százalékkal, Szél szerint ezek az adatok kijózanítóak.

Kiszámolták az összes járás adatait is. Ezek szerint a védettségik aránya a győri, a budakeszi, a dunakeszi és a szombathelyi járásban a legmagasabb, 75 százalék. Kunhegyesen azonban csak 40 százalék. Mezőcsát és Ózd előzi ezt a térséget, de csak hajszállal, 41 százalékkal.

A legalacsonyabb arányokkal bíró települések között borsodi, somogyi és szabolcsi falvak vannak: 5 százaléknyi lakosnak van védettségi igazolványa Csenyétén, 12 százaléknak a szabolcsi Uszkán. 22 százaléknak a borsodi Farkaslyukon, 25 százaléknak a hevesi Tarnabodon, 26 százaléknak a szolnoki Tiszabőn, 28 százaléknak a borsodi Sajónémetiben. 65 faluban 30 százalék vagy az alatti az arány.

A közel teljes oltottsággal rendelkező falvak: a Pest megyei Ipolytölgyes, a somogyi Nemeskisfalud és a szintén Pest megyei Márianosztra. 95 százalékos a védettségivel rendelkezők aránya a Győr-Moson-Soproni megyei Pásztoriban, 94 százalékos a nógrádi Szuhán, 86 százalék a Komárom-Esztergom megyei Várgesztesen.

Keressen rá lakhelyére!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!