Rosszullét miatt szakította meg útját egy repülő Budapesten, az utas végül nem élte túl

2021. augusztus 12. – 12:07

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 67 éves utas rosszul lett a Pegasus légitársaság járatán csütörtökön délelőtt, ezért a gép Budapesten kényszerleszállást hajtott végre. Az utas életét nem tudták megmenteni, írja az MTI.

A járat Isztambul és Amszterdam között repült. A Budapest Airport közleménye szerint a holland férfi újraélesztését már a levegőben megkezdték az utasok és a személyzet, majd a repülőgép leszállását követően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő egészségügyi szolgálat, az Airport Medical Service azonnal folytatta az életmentő beavatkozást.

„Közel 45 percen keresztül küzdöttek az utas életéért, de a gyors és szakszerű beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni”

– írta a Budapest Airport.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.