Visítottak a lopott mangalicák az utastérben

2021. augusztus 9. – 15:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 8-án éjjel néhány, a rendőrök előtt akkor még ismeretlen személy Jászdózsán úgy döntött, ha már ott van előttük egy tanya, ami be sincs kerítve, bemennek. Az udvaron összefutottak több, a szabadtartás előnyeit élvező mangalicával. Közülük 10 jószág esetében azok szabadtartásának megszüntetését határozták el, ezért őket gépjárműveikbe kényszerítették. Kiegészítésképpen elvittek egy gázpalackot és egy motoros szivattyút is, későbbi nagyszabású szivattyúzások és gázfőzések reményében.

A tulajdonos észlelte állatai és ingóságai eltűntét, ezért értesítette a rendőrséget, írja a police.hu.

A jászberényi járőrök a helyszínre indultak, de útközben gyanús lett nekik a Jászdózsa külterületén töfögő gépjármű. Az utastérben három Homo sapiens sapiens (mai ember), egy Sus scrofa domesticus (mangalica) és a latin névvel nem rendelkező eltulajdonított búvárszivattyú szorongtak.

Fotók: Police.hu
Fotók: Police.hu

A járőrök felfigyeltek egy másik járműre is, ami a tanya bekötő útjáról hajtott ki. A rendőröknek azonban nem sikerült kikérdezni a benne ülőket, mert azok vagy kivonták magukat a rendőri intézkedés alól és autójukat hátrahagyva elfutottak, vagy a többi 9 eltulajdonított mangalicák voltak, egy szomorú gázpalack társaságában. A jászdózsai szabadtartású röfik hangos visítással jelezték a rendőröknek, hogy épp fogvatartásúak.

A járőrök elfogták a feltételezett elkövetőket, és előállították őket a Jászberényi Rendőrkapitányságra. Lefoglalták az állatokat és a lopott tárgyakat, amiket sértetlenül a tulajdonosnak vissza is adtak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!