Roma kapcsolatokért felelős kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor

2021. augusztus 5. – 07:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sztojka Attilát nevezte ki a miniszterelnök a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosi címre – derült ki a szerdai Magyar Közlönyből. A Belügyminisztérium intézményeként bő másfél éve megalakult Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatójaként Sztojka eddig is foglalkozott a témával, és egy augusztus 2-i Facebook-bejegyzés alapján még mindig az igazgatóság vezetője.

A rendelet értelmében Sztojka Attila feladata lesz, hogy

  • koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést érintő kormányzati tevékenységet;
  • ellássa a kormány és a roma nemzetiségi civil szervezetek kapcsolatának továbbfejlesztése érdekében szükséges feladatokat;
  • javaslatot tegyen a roma nemzetiségi civil szervezetek és a roma közösségeket támogató civil szervezetek támogatási rendszerének megújítására;
  • kapcsolatot tartson és egyeztessen az országos és a területi roma nemzetiségi önkormányzatokkal;
  • javaslatot tegyen a romák esélyteremtésével kapcsolatos programokra és az azokhoz szükséges források bevonására;
  • javaslatot tegyen a 2021–2027 közötti európai uniós források esélyteremtést szolgáló hazai felhasználására, véleményezze az ezzel kapcsolatos más javaslatokat;
  • kezdeményezze, összefogja és koordinálja az országos, regionális és megyei szintű, romákat érintő együttműködéseket, együttműködési fórumokat;
  • együttműködjön a diagnózisalapú felzárkózási roma stratégia előkészítése és végrehajtása érdekében a diagnózisalapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztossal.

A kormánybiztos közvetlenül a miniszterelnök alá tartozik, legalábbis tevékenységét ő irányítja. Sztojka a pozíciót ingyen vállalja a rendelet szerint, ugyanis „e határozat szerinti feladatköre ellátásáért díjazásban és juttatásban nem részesül.” A munkáját segíti egy ötfős titkárság a Belügyminisztériumban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!