Nemzetközi katonai küldetésekre specializálódott magyar magánvállalat alakul

2021. augusztus 2. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Magánvállalat alakul kifejezetten külföldi katonai feladatok ellátására, ami már jelenlegi állapotában is 600 fős csapatot tudna eljuttatni a világ bármelyik részére, ahol szükség van rájuk, írja a növekedés.hu.

A vállalkozás szakmai koordinátora, Bagjos Richárd beszélt a lapnak az új cégről, amibe már tíz hónapja toboroz szakképesített embereket személyes ismeretség vagy ajánlás útján.

Kiemelte, hogy a veszély, de a fizetés is jóval több a hazainál, viszont megrendelőből nem lesz hiány, mert Afganisztánban és Iránban a helyzet

„még az eddigieknél is szükségesebbé teszi a magán katonai vállalatok alkalmazását, legyen szó objektumvédelemről, fontos emberek személyi védelméről, vagy akár aknamentesítésről.”

Az a célja, hogy olyan csapatot állítson össze, amivel bármilyen háború sújtotta területre ki lehet menni.

„Remek és tapasztalt szakembereink vannak az országban. Kár lenne tapasztalatukat, elkötelezettségüket hanyagolni. És az anyagi háttér is sokkal vonzóbb, mintha itthon érvényesítenék sajátos, lojalitásra, parancsteljesítésre alapozott szaktudásukat.”

Kiemelte, jelenleg is vannak magyarok a legveszélyesebb övezetekben, „zsoldosként Irakban, vagy Kabulban egy követség őrségében”, de új vállalkozásával komplexebb feladatokat akar ellátni, mint „egy konvoj kísérése, vagy egy olajmező védelme”.

Kifejezetten olyan embereket keres, akik korábban a készenléti rendőrségnél vagy a büntetés-végrehajtásban dolgoztak,

„világos, hogy sofőrökből, bolti eladókból és kőművesekből nem lehet fegyverest faragni.”

Elmondta, sokan szeretnének a projektben részt venni, de 3000 főnél több fegyverest nem fog tudni itthon összeszedni, viszont akár 20 000 főre is növelheti a létszámot külföldi segítséggel.

„elsősorban cseh és lengyel partnerektől, továbbá Dél-Amerikából és Dél-Ázsiából is kapnék utánpótlást.”

A fegyvereseken túl toborozna még robbantási szakértőt, IT-szakembereket, szanitéceket, radarkezelőket és tolmácsokat is.

A céget az Egyesült Arab Emirátusokon jegyzik be, felszerelést, fegyvereket és technikát a Kaukázusról és a Kaszpi-tenger menti országokból szereznének be. Azt mondta, a cég működtetése nem az ő dolga, de azért nem hazai beszerzési forrásokat használnak, mert megpróbálták „az első két hazai kereskedőt ebbe a témába bevonni, de utolérhetetlenek.”

Az anyagi háttérről azt mondta, eszükbe sem jutott magyar banktól vagy vállalkozótól pénz kérni a projektre, beruházójuk egy dubaji cégcsoport tulajdonosa.

„A különböző jogi kérdések, például az engedélyeztetések, helyi jogosítványok megszerzését az adott helyszínen menedzseljük.”

Elsősorban Afganisztánban és a Közel-Keleten vetnék be magukat, tettek már ajánlatot a kabuli kormánynak a főváros védelmére, kaptak felkérést Iraktól kormányközeli projektekben való közreműködésre, illetve tárgyaltak a szír-iraki határ védelméről is. Ezen kívül francia menekülttábor rendészeti munkáiról is tárgyalnak és tanácsadókkal segítenének egy svéd rendőri egységet.

„Jelenleg három diplomáciai képviseletnél is megbeszéléseket folytatok. A témák között van magánbörtönök építése,utcai zavargások megfékezése,és az ott dolgozó személyi állomány képzése.”

– mondta Bagjos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!