Szijjártó Péter: 2024/25-ben magyar űrhajóst küldünk az űrbe

2021. július 30. – 19:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár sokak szemében a „sci-fi kategóriába tartozhat” a magyar űripar témája, a kormány most még tovább fejleszti azt: 2024-ben, vagy 2025-ben magyar űrhajóst küldenek az űrbe, jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon. Péntek este erről a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.

Ezt most nem a már űripari partnerünkkel, az „űrhatalomnak számító” Oroszországgal lépi meg közösen a kormány, hanem az amerikaiakkal. Szijjártó szerint most a NASA egyik stratégiai partnerével működnek majd együtt, ami a külügyminiszter szerint arra szakosodott, hogy műszereket, fejlesztéseket űrkörülmények között is tesztelni lehessen. Azt nem árulta el, pontosan melyik cégről van szó. Alapvetően telekommunikációs, sugárzásmérő, földmegfigyelő eszközökről van itt szó Szijjártó elmondása szerint. A közlönyből viszont kiderült, hogy Szijjártó az Axiom Space nevű, texasi székhelyű vállalattal írja alá a szerződést.

Mindezért

a kormány most elfogadott egy 99 millió dolláros (mai árfolyamon durván 30 milliárd forintos) űripar fejlesztési programot.

A közlönyben részleteiben ezekről a pénzösszegekről írnak:

  • a 2021-ben a projektre 13 500 000 dollárnak megfelelő forintot szánnak;
  • a 2021-es költségvetésből 44 500 000 dollárnak megfelelő forintot;
  • 2023-ban 27 500 000 dollárnak megfelelő forintot;
  • 2024-ben pedig 13 500 000 dollárnak megfelelő forintot szánnak.

A projektben a kormány tervei szerint magyar űripari vállalatok, magyar egyetemek kutatói működnek együtt, tizenkét eszközfejlesztési programban és nyolc tudományos kísérletben, mondta a külügyminiszter. És ennek a programnak a végén lövik fel a magyar kutatóűrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra, oda, ahol ezekkel a fent említett eszközökkel kísérleteket, tudományos munkákat végezhet.

Ezt a magyar kutatóűrhajóst most kezdik el keresni, aztán pedig képezni.

A kormány elkötelezett az űrkutatás iránt, 2018-ban kinevezték az űrkutatásért felelős miniszteri biztost Ferencz Orsolya személyében, aztán 2019-ben már 4,6 milliárd forintnál jártak az űrkutatásra szánt költségvetési forrásokban, még abban az évben Szijjártó bejelentette, hogy pár éven belül magyar űrhajóst lőnek ki az űrbe, ezután pedig Oroszországgal űrkutatási összefogást kötöttek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!