Leesett mobil vezetett halálos autóbalesethez Szarvasnál, vádat emeltek a sofőr ellen

2021. július 29. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a Gyulai Járási Ügyészség azt a büntetett előéletű 47 éves férfit, aki 2020. december 21-én, Szarvas külterületén egy fának ütközött, miközben hátrafordulva egy mobiltelefont próbált felvenni élettársa tízéves gyerekének. A fiú is a telefont kereste, ehhez ki is kötötte a biztonsági övét. A balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően egy hónappal, január 30-án meghalt.

Az iratok szerint a baleset az esti órákban történt, Szarvas lakott területén kívül a 4401. számú úton. A jobb első ülésben a férfi élettársa ült, mögötte, a hátsó ülésen pedig a nő tízéves fia utazott. A sofőr és élettársa sem voltak bekötve, de a gyerek igen, csakhogy leesett a mobiltelefon a kezéből. Hogy azt felvegye, kicsatolta magát.

Ezzel párhuzamosan a férfi menetközben (kb. 80 km/h-val haladtak) hátrafordult, hogy segítsen megkeresni a leesett telefont. Ám mivel nem az utat és a forgalmat figyelte, nem vette észre a balkanyart, letért az útról, és az autó egy fának ütközött. A balesetben súlyosan megsérült a kisfiú, egy hónappal később a kórházban belehalt a sérüléseibe, míg a férfi és a nő 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A halálos eredmény becsatolt, szabályosan viselt biztonsági öv használata esetén bizonyosan elmaradt volna – áll az ügyészség közleményében.

A Gyulai Járási Ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, valamint határozott időre tiltsa el a vezetéstől, és kötelezze őt a nyomozás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!