Pedálok közé szorult papucs miatt borult fel egy autó Derecskénél

2021. július 26. – 12:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki autójával kidöntötte egy vasúti átjáró fénysorompóját – írja a Debreceni Járási Ügyészség közleményében. Az eset önmagában nem feltétlenül érne hírt, ugyanakkor a körülményei felhívják a figyelmet annak fontosságára, hogy mindig megfelelő lábbeliben vezessünk és gondoskodjunk róla, hogy a pedálok környékén ne legyenek oda nem való tárgyak.

A vádlott 2021. május 8-án kora délután személygépkocsijával közlekedett Derecske felől Konyár irányába, a járműben tartózkodott felesége és két gyermeke. Valamennyien használták a biztonsági övet, a kisebb gyermek gyerekbiztonsági rendszerben utazott.

Amikor az autó vasúti kereszteződéshez érkezett, amelyhez balra, majd jobbra ívelő útkanyarulat vezetett, a férfi nem tudott megfelelő mértékben lassítani, ugyanis papucsa beszorult a pedálok közé. Emiatt az autó lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára és elejével nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fényjelző berendezésnek, ami talpazatával együtt kiborult a helyéről. A kocsi az ütközés miatt a tetejére borulva állt meg. A baleset során nem történt személyi sérülés, a vádlott azonban magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság által végzett nyomozás során a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!