Nagy volt a kacagás, amikor Gulyás arról beszélt, a fideszeseknek és a Pride-on résztvevőknek „nincs közös metszete”

2021. július 22. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kollégánk ma hosszabb beszélgetést folytatott Gulyás Gergellyel a kormányinfón – a teljes párbeszédet itt tudja megnézni –, amelyben érintették a Pegasus-botrány részleteit, a gyereknépszavazást, a melegellenes módosítókkal eltérített pedofiltörvényt, de még Gulyás Gergely szexuális orientációjának kialakulását is.

Mi mindent meg merünk kérdezni. Ha szerinted is fontos, hogy fel tudjuk tenni a kérdéseinket, segítsd a munkánkat egyszeri vagy rendszeres támogatással!

Az egyik legizgalmasabb részt külön is megmutatjuk itt. Kollégánk arról érdeklődött, lesz-e fideszes politikus a Pride-on:

A kérdésre, hogy lesz-e fideszes képviselő a Pride-on, Gulyás azt válaszolta, nem tartja valószínűnek. Hogy miért, arra azt mondta:

„Az érintetti kör nem fedi egymást, az én tudomásom szerint, nincs metszete”.

Kollégánk visszakérdezett, hogy ezek szerint Gulyás tisztában van a képviselők szexuális orientációjával, de Gulyás azt mondta, nem, nincs tisztában ezzel, de szerinte a Pride nem arról szól, hogy kinek milyen szexuális orientációja van, hanem arról, hogy ki az, aki azt gondolja, hogy ezt a nagy nyilvánossággal meg kell osztani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!