Mégsem került a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára Budapest

2021. július 22. – 17:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest mégsem került a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára, írja az MTI. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökség bizottsága a kínai Fucsou városban ülésező világörökségi bizottsága csütörtökön hozta meg döntését.

Egy év múlva újra megvizsgálják a budapesti helyszínek:

  • a Duna-part látképe,
  • a budai Várnegyed
  • és az Andrássy út helyzetét.

Az UNESCO bizottságában

a nagy építési projektek, a magas épületek, a zsidónegyedként ismert terület bontási munkálatai és a nem megfelelő fejlesztései, a műemlékvédelmi erőfeszítések hiánya és a megnövekedett forgalom kelt aggodalmat.

„Az ENSZ Világörökségi Bizottsága július végéig ülésezik Kínában, ahol szavaznak arról, hogy a javasolt helyszínek ténylegesen felkerülnek-e a veszélyeztetett listára, amely nem jár a státusz elvesztésével, de jelzi, hogy sürgős intézkedésre van szükség a helyszín jellegének védelme érdekében” – írta az Euronews két napja.

A Duna-part látképe és a Budai várnegyed 1987-ben került a listára, majd 2002-ben az Andrássy út és történelmi környezete került fel a világörökségi listára.

Velence is megúszta

Velence városa sem került a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára, írja az MTI. Velencét az mentette meg, hogy – több évnyi tétovázás után – a múlt hét elején az olasz kormány kitiltotta a tengerjáró hajókat a város lagúnából.

A tilalom augusztus elsején lép életbe, és a több mint 25 ezer tonnás hajókra érvényes, amelyek nem hajózhatnak be a Szent Márk térhez vezető Giudecca-csatornába. A kormány azt követően hozta meg a döntést, hogy az UNESCO kilátásba helyezte, veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítja Velencét illetékes testülete júliusi tanácskozásán. Velence és lagúnái 1987 óta élvezik a világörökségi státuszt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!