Szobrot állíttat a Göncz házaspár emlékére a II. kerületi önkormányzat

2021. július 19. – 09:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pályázatot írt ki a II. kerületi önkormányzat egy, a Göncz-házaspár emlékét megörökítő szobor elkészítésére – írta meg a 24.hu a Göncz Árpád Alapítvány közleménye alapján. A köztéri szobrot a Vérhalom téren szeretnék majd elhelyezni – egy itteni házban élt ugyanis Göncz Árpád és Göntér Mária Zsuzsanna 2000-től halálukig. Göncz Árpád 1990 és 2000 között volt Magyarország köztársasági elnöke. 2015-ben hunyt el, felesége pedig öt évvel később, 2020-ban halt meg.

A terveket elbíráló bizottságba felkérték Török András művelődéstörténészt, kulturális menedzsert, Erős Apolka szobrászművészt, Göncz Benedeket, Göncz Árpád fiát, Gulyás Andrást, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumi elnökét, Jovánovics György szobrászművészt, az óbudai Göncz Árpád-szobor készítőjét, Kelen Anna művészettörténészt, szociológus-politológust, a Virág Judit Galéria vezetőjét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!