A Készenléti Rendőrség 25 felső kategóriás autót vásárol

2021. július 18. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

A védett személyekkel kapcsolatos biztosítási feladatokat is ellátó Készenléti Rendőrség 25 autó szállítására és szervizelésére írt ki közbeszerzési eljárást, vette észre a Napi.hu az európai uniós közbeszerzési értesítőben. A néhány száz millió forint értékű beszerzés keretében az autók leszállítására és négy éves szervizelésére kell a pályázóknak ajánlatot tenni, négy részre bontva:

  • Az első részben 6 felső kategóriás – a személygépjárművekre vonatkozó állami normatíva 1-9. kategóriája közül a legmagasabb, 9. kategóriába sorolt – autót vásárolnak. Az autók egyedi kialakításúak lesznek, de a Készenléti Rendőrség nem közölte, hogy kik használjak majd. Köztük lehetnek a Készenléti Rendőrség által védett személyek, mint például a közjogi méltóságok közül a köztársasági elnök vagy az Alkotmánybíróság elnöke, illetve az idelátogató külföldi védett személyek.
  • A második részben 9 egyterű járművet szereznek be, egyedi kialakítással.
  • A harmadik részben 6 személyszállító könnyű terepjárót szereznek be, egyedi kialakítással.
  • A negyedik részben 4 darab, a személyszállító autóra meghatározott 1-9. kategóriából a 8. kategóriába sorolható autót szereznek be – ilyet használhatnak például miniszterek és államtitkárok is.

Az autókat 4-12 hónapon belül kell leszállítani, jótállást legalább 4 évre vagy 200 000 kilométerre kell vállalni. A nyertessel 5 éves megállapodást kötnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!